IGEN!

Már minden csontot és molekulát lerágcsáltak a bálványosi csontvázról, azonban van egy lényeges szempont, amelyről nem ejtettünk szót. Még pedig arról, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy ki milyen minőségében kezdi el távcsővel bámulni a világegyetemet. Ugyanis OV hazánk miniszterelnöke, vagyis hiába gyürkőzik ingujjra a gyönyörű Erdélyben festői díszletek között, ő attól még soha a büdös életben nem lesz magánember. Megszólalásai – akár fáj, akár nem – Magyarországot is jellemzik, vagyis hiába mondjuk azt, hogy nekem aztán se macskám, se kutyám, ha OV fallal megy a falnak, akkor az egész ország fejjel megy a falnak. Nyugaton vagy bárhol máshol nem azt fogják mondani, hogy OV magyar magánember, mert úgy a kutya se lenne kíváncsi rá, mint ahogy engem se nagyon érdekel a tűzföldi indiánok elképzelései a Falkland szigetekkel kapcsolatban, hanem mint eme közép-európai ország első embere nyilvánul meg.

Másik dolog, hogy ha már szabad szájjal megnyilvánul, akkor a civilizációs folyamatokat, kultúrák összecsapását nem 2,5 A 4-es oldalon elemezze, hiszen ekkora terjedelemmel bír elhíresült jegyzete, hanem vegye a kalapját, üljön be a felcsúti kocsma kerthelyiségébe a tuják árnyékában, és pár évet szánjon szociológiai, kulturális antropológiai és történelmi ismeretek tanulmányozására, majd lektoráltassa szaktekintélyekkel, és miután velük konzultált, finomítsa tanulmányát. Persze ezután sem biztos, hogy bárkit is érdekel, amit mond és ír, de legalább tudományos alapra helyeztük a felcsúti Einsteint. Mert az egyszerűség bizony félreértésekhez vezethet, ami eme beszédet is kíséri számtalan helyen.

Idézek a beszédből: „az államszerveződéseknek eddig ismertük három formáját: a nemzetállamot, a liberális államot és aztán a jóléti államot.” Hát ez aztán igen komoly megállapítás, ha csak ennyi a világ, akkor kár volt 1200 óta annyi egyetemet alapítani, pénzt, időt áldozni koponyák kiművelésére, ha két futballmérkőzés között lazán kipengeti OV a világ lényegét.

További idézet: „Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza. (…) Erre javasoljuk mi azt, és megpróbáljuk a magyar államéletet arra a gondolatra építeni, hogy ne ez legyen a szervezőelv, a társadalom szervezőelve.” Ez persze újabb ordenáré szösszenet. Egy pártgyűlésen simán elmegy Budán és Veszprémben egyaránt, de efféle gondolatokból ne vonjunk már le civilizációs folyamatokat, mert menten elájulok.

Tobzódjunk kicsit! „A liberális demokrácia nem volt képes arra, hogy nyíltan kimondja és kötelezze – akár alkotmányos erővel – a mindenkori kormányokat arra, hogy munkájukkal a nemzeti érdekeket szolgálja. (…) A liberális magyar állam nem védte meg az országot az eladósodástól.” Túl a szokásos leegyszerűsítésen nem a liberális állam nem védte meg a közvagyont és biztosította a magyar versenyképességet az európai gazdasági versenyben, hanem a liberális államot vezető és abban közreműködő potentátok bizonyultak tehetségtelennek, ha jóindulatú akarok lenni, vagy nihilistának, ha rosszindulatú akarok lenni. A nihilizmus egyfajta szervilizmust és kollaboráns szerepet jelent, vagyis anyagi haszon fejében teret engedtek korlátok nélkül a nyugati tőkének, mert azt gondolták, hogy így jó, vagy tudták, hogy nem jó, de nekik mindegy. És ez nem összeesküvés-elmélet, hanem az 1990-2010 közötti időszak egyszerű kis summázata. Vagyis ha tehetségtelen vagy velejéig korrupt emberek vezetik az államot, azért még az államot nem kell kihajítani. A fürdővízzel együtt nem kell kidobni a gyereket is. Ráadásul az elmúlt 25 év elvetemült politikusai között Orbán előkelő helyet foglal el.

De van itt egy másik szempont is. Azt mondják, hogy a demokrácia egy hosszú távú tanulási folyamat. Tehát nem tudjuk megspórolni a több száz évet, akkor miért gondolja Orbán, hogy fordítva egyet a történelem kerekén, amellyel maga a szekér is feldől persze, majd egy másik típusú utat öt perc alatt lezongorázunk. Ha a liberális demokráciában sehol nem tartunk, másban miért jutnánk gyorsabban előbbre. Lehet, hogy előbb a liberális demokráciában kellene az érdekérvényesítő, diplomáciai képességeinket fejleszteni, kulturált módon véleményeket ütköztetni, a boszorkányüldözést betiltani, és akkor nem is lenne olyan rossz dolog ez a liberális demokrácia. A hétvégi forradalmárokból öt perc alatt nem lesz szalonképes Casanova.

NE!

Orbán Viktornak mint bárki másnak joga van elmondani a véleményét, és természetesen joga van rendszerkritikai álláspontot kifejteni, hiszen a liberális demokrácia alapvetése a szabad gondolkodás. Bár szavai magát a rendszer életképességét bírálták, sehol sincs kőbe vésve, hogy egy demokrácia a népképviselet jegyében csupán a liberális jelzőt bírja el. Vagyis Orbán legfontosabb érve, hogy az egyéni szabadságjogok korlátozhatók az egész közösség életminőségének javítása érdekében. Itt egyébként arról van szó, hogy a definíciós háttár, miszerint mi is az a liberális demokrácia, nincs precízen megfogalmazva sem Orbán részéről, sem a bírálók részéről. Hiszen Orbán nem azt mondja, hogy a nyugati kultúrában működő demokráciát szűntessük meg, amihez hozzábiggyesztik a liberális szót, vagyis ekképpen Orbán demokrácia alatt érti a liberális demokráciát, hanem az elmúlt évtizedekben jogvédők és kulturális szinten liberálisnak nevezett társadalmi rétegek szemléletének eluralkodását szorítaná vissza. Vagyis az alapprobléma, hogy Orbán valójában liberális liberális demokráciáról beszél, és ennek első „liberálisnak” mondott jelzőjét kritizálja. Persze ez így elég kitekertnek tűnik, ezért is kellett volna Orbánnak előzetesen tisztázni e két „liberális” jelző különbözőségét.

Másrészt valóban a 20. század folyamán számos fordulópontot vagy jelentősebb eseménysort figyelhettünk meg, amely kihatott, netán meghatározta a következő nemzedékek sorát. Mindenkinek joga van ezeket a fordulópontokat vagy általa fordulópontoknak vélt eseményeket hangsúlyozni, a többi lényeges változás fölé helyezni. Orbán ezt tette, mikor a 2008-ban kirobbant másodlagos ingatlanpiaci válságot e tekintetben referenciapontként határozta meg. Szerintem azért emelte ki a 2008-at, mert ha jól megnézzük, azóta semmiféle rendszerkorrekció nem történt, tovább dübörög a propaganda, mintha az ötvenes évek Magyarországán járnánk, hogy a kapitalizmus mindenható, a szabadverseny, a versenyképesség satöbbi lózungok uralják a közbeszédet, vagyis a rendszerkritika nem jelenik meg mainstreamként, hanem búvópatakokban halad előre. Függetlenül attól, hogy a Nyugat számos országában elhangzottak kritikák a rendszer finomhangolására, a bankok gazdaságban betöltött domináns szerepét sehol nem kezdték ki, hiszen mind a politikát, mind a médiát, mind a gazdaságot uralják, és ez nem összeesküvés, hiszen nem azt mondom, hogy mindenható módon, hanem a hitel formájában közvetett módon.

Harmadrészt pedig egy közepes méretű országnak, mint Magyarország, ha nem helyezi el magát markánsan a világ politikai térképén, akkor egyszerűen letapossák. Nyilván ajánlatos a porcelánboltban óvatosan lépkedni, de nem azért, mert ez szerepel a nagy illemtankönyvben, hanem mert pragmatikusan ez az ország érdeke. Ha kussolunk, akkor is ugyanúgy beintegrálnak a meghódítandó piacok közé, így aztán nyugodtan beszélhetünk, hiszen rosszabb úgysem lesz. Maximum a társadalom széles rétegei, legalábbis a gondolkodó fele szintén gondolkodni kezd saját sorsáról, és a mindennapjai részévé teszi, hogy az élet többről szól, mint hány forint egy kiló kenyér és mennyi egy üveg sör. Ha már a gondolkodást mint kultuszt, hogy ezt a groteszk összefüggést alkalmazzam, divatba hozza Orbán, és erről beszél minden újságíró és blogger, akkor előbbre léptünk. Hiszen ha az Orbánellenes szavazók, gondolkodók, újságírók beszélnek a liberális demokráciáról, akkor remélhetően nem csak bólogató jánosként teszik ezt, hanem a saját maguk elképzelését is megfogalmazzák. Ha meg nem, akkor úgyis mindegy.