Foglalkozzunk-e úton-útfélen politikusaink villájával, kastélyával, bungalójával, szutykos kerti budijával vagy egyszerűen érezzük jól magunkat és szarjunk rájuk? Túléljük-e a villaországot normális aggyal? Legutóbb a Székelyföldön találtunk egy Orbán-kastélyt. Övé vagy nem?

Övé

Meglehetősen szürreális kérdés, ám a probléma, amelyre utal, nagyon is földhöz ragadt, hiszen megmérgezi mindennapjainkat, utálatot és gyűlöletet kelt bennünk, és csóróságunk olyan sárga faktor-irigységgel párosul, hogy már saját életünk sem ér egy kalap szart sem. Szóval én is eme lélekmarcangoló, önsorsrontó gondolatokkal feltüzelve barangoltam a minap Székelyföldön. Hiszen az már közismert helyi híresztelés évek óta, miszerint Orbán befejezetlen kastélya áll Zetelaka határában, Székelyudvarhelytől egy köpésre. A falunevet jelző tábla mentén áll a többszintes épület vakolat és ablakok nélkül, hátha egyszer elnyeli a feketelyuk vagy valami román szélsőjobbos szervezet felrobbantja. Magam is – bárhányszor arra kerültünk, hogy felmásszunk a Madarasi Hargitára, ellátogassunk Gyergyóba, vagy megnézzük a szárhegyi reneszánsz Lázár kastélyt – szembesültem azzal, hogy már itt is Orbán-kastély épül. Nem elég neki a 12. kerben a hatalmas villa meg a tokaji szőlő meg a minden, hanem már Székelyföldre is betette a lábát, hogy a helyi nyakas magyar hálaimáiban fürödve a szerzett vagyont kastélyépítésre fordítsa.

Aztán mikor este visszavittem a kocsit Udvarhelyre, majd takkerrel visszatértem a zetelaki kocsmába, amely egy félreeső kavicsos utcácskában áll, még akkor is erre a fránya ebül szerzett kastélyra gondoltam. Mikor a helyi arcok az ötödik unikumot és a nyolcadik sört rendelték ki, akkor is csak Orbánra és nyálgóc Szijjártóra tudtam gondolni. Mikor megérkezett a Ficsu nevezetű túlmozgásos helyi bikacsávó invitálására a cigánybanda, akkor is a magyar politikusok villái miatt ömlött bennem az epe. Hiába mutatott Ficsu a kerítés mellett a kisteherautón hagyott MAN motorra, hogy az biza ezerszer jobb a szar román motornál, amit még aznap Korondra kellett volna fuvarozniuk, akkor sem a motorizációs ismereteimet kamatoztattam, hanem Horn Gyula villája jutott az eszembe, aztán egy áfonyapálinka után az MSZP régi pénztárosának a nógrádi villája is bevillant.

Mikor a Szalámi nevezetű jópofa prímás és a mélabús Győző tangóharmonikás Brahms Magyar Táncok szerzeményét prezentálta a törött sörös üvegektől hemzsegő és kőegyszerű kocsmában, akkor is csak a villákra gondoltam, amelyek úgy álltak ki a fejemből, mintha egy horrorfilm első áldozata lennék. Vagy mintha a kultikus francia Delicatessen című film emberevő hentese lennék, akinek miután a fejébe áll a bumeráng, csak ennyit kérdez: van itt nekem valami, és a homlokára mutat. Aztán kiküldtek minket a kocsmából, ahol a földúton pazar hegyekkel a hátunk mögött az Utcára nyílik a kocsmaajtót énekeltük, akkor hirtelen Demszky horvát nyaralója villant az eszembe, és rögtön infarktust kaptam. Ellilult számat és halálsápadt arcomat csak egy újabb unikum-sör mix tudta elüldözni, de a keselyűk még ekkor sem tágítottak, mert megláttam lelki szemeim előtt Gyurcsány villáját is.

Aztán egy helyi tag meghívott a házába, hogy a kocsma bezárása után is mulassunk tovább, de ekkor meg a kézen-közön elkótyavetyélt pártszékházak táncoltak előttem, mintha csak horrorisztikus délibábok lennének, hogy engem eltöröljenek a föld színéről. A kocsmában uccsóra vételezett rekesz sört a juhász és a prímás cipelték a családi házba, ahol tovább bazseváltak, mi meg ittunk, mások a lócán aludtak, de akkor sem éreztem, hogy az elkúrt civilizációból kiszakadva egy meseszép világvégi falucskában csodálatos cigányzenét hallgatok, mert az ország összes villája belenyúlt a szemembe, amitől megvakultam, és már csak keserűen azt mormogtam, hogy robbantanák fel az összes villát. Rájöttem, hogy ez egy villaország, ahol nem ismerik a kést meg a kanalat, úgyhogy jobb lesz megbékélni, mert csak a villák, a villák és a villák…

Itt lájkolhatsz minket!

Nem övé

Aztán hajnal háromkor besokallt tőlünk a házigazda, mehettünk isten hírével a csípős hidegben meglehetősen kapatos állapotban, de azért csak kihívták a taxit. Egy életem-egy halálom, megkérdeztem a takkeres bácsit a gyomrom mélyéből áradó metil-alkoholtól telítetten, hogy tudja-e, hogy a Zorbáné ez a kastély. Erre aszongya a mester, hogy ez szerinte marhaság, csak olyan legenda. Egy helyi maffiózó kezdte el építeni, aztán valszeg elásták a kert mélyén, azóta itt rohad. Aztán meg szellemileg kijózanodva azt kérdeztem magamtól: mi a francnak kéne a Zorbánnak ez a szutyok gabonasilóra emlékeztető beton szörnyszülött. Azóta szarom le a villákat. Igaz, hogy ez nem egy európai, kulturált, kimunkált és öntudatos álláspont, ahol a demokratikus szellemben az állampolgárok erkölcsi alapon ítélik meg a hatalmi elitet, de mivel a mi elitünk híg tejbefos, ezért nem kívánok abba ideje korán belefulladni. Ellenben, hogy valami nagyot mondjak permanens szellemi másnaposságban: a mi rossz rendszerünk, amelynek alkotóelemei is rosszak, egyszerűen kicserélhetetlenek, mert a rendszer beszippantott minket, fölénk nőtt, beívódott a sejtjeinkbe, a DNS-láncainkat is uralja, tehát nincs menekvés. Bele kell nyugodni!

Itt lájkolhatsz minket!