2014. okt 22.

Tényleg a hülyék országa vagyunk?

írta: hunkaramazov
Tényleg a hülyék országa vagyunk?

Internetadó, civilek, amerikai ügynökök, kőbunkó képviselők, és ezen rágódó, a semmiben dagonyázó társadalom. Teljesen hülyék vagyunk? Vagy igen?

IGEN!

Most kicsit destruktív leszek, bár ebben az országban ez szinte érdem. Szóval, mi a francnak kellett elmenni választani. A lózungok, közhelyek és szánalmas nyökögések tengerében inkább javasoltam volna egy jó szunyát, egy spanyol focimeccset vagy egy kiadós dugást. Ki a fene ismeri például az önkormányzati testület jelöltjeit? Senki! Kik ezek az emberek, aki beszélni sem tudnak, öltözködni sem, normális mozgáskultúrát sem képesek megvalósítani, sunyin cipelik a plakátokat, szóróanyagokat, táblákat, mindenféle sufniba való limlomot. Olyan ez, mint egy horrorfilm, ahol idővel a vámpírok valódi énje a felszínre kerül, és vidáman szívják a vérünket, miközben osztályon felüli vendéglátóhelyeken szivarozgatnak és koktélozgatnak békésen.

Hol vannak azok a jó arcú, intelligens, fogalmazni képes, a kommunikációt legalább középfokon űző állampolgárok, akiknek a szellemi képességei nyilván meghaladják a papíron felsorolt jelölt hölgyek és urak szellemi képességeit? Hol vannak az emberek, akik nem zemberek? Hol bujdokolnak ilyenkor? Hol vannak, akik úton-útfélen felszólalnak, kocsmákban, hivatalokban és munkahelyeken a fejüket ingatják, és maliciózus, intelligens szóval jellemzik a közállapotokat? Miért nem alakítanak egyesületeket, programokat, valódi alternatívákat és nem kvázi civil szerveződéseket, ahol teljesen megvalósíthatatlan, amatőr szlogeneket szajkóznak? Ha pedig senki nem akar semmit, akkor minek annyit szájat tépni, hőbörögni és sírni-zokogni?

Például minek hatásvadász, nevetséges számadatokkal dobálózni? Honnan a fenéből jöttek rá, hogy 4,4 millió szegény van egy olyan országban, ahol két millió ember minimálbérre van bejelentve, egy millió pedig feketén dolgozik? És a KSH friss adatai alapján, miszerint 1990 óta 350 ezer lépett le Nyugatra, miféle következtetést lehet levonni? Megmondom én: semmifélét. Kimentek, mert ahhoz volt kedvük. Kimentek, mert 2000 év óta a csóró országokból mindig kirajzanak az emberek a gazdagabb országba. Függetlenül Orbántól, Gyurcsánytól meg az összes többi hordószónoktól. Hogy a fenében lehetne itt értelmes párbeszédet folytatni mondjuk a bebetonozott Orbán-elit ellenében ilyen hagymázas, felszínes adathajigálással? Ki a franc gondolja komolyan, hogy ezek a statisztikák, összebuherált fércművek bármit is igazolnak és bizonyítanak?

És akkor még van ez az amerikai vízummegvonásos dolog, amik akkora szart kavart, hogy nyakig belemerültünk. Legalábbis van, aki fontoskodva beszél erről a semmiről. Mert van egy végtelenül lebegtetett történet, aminek se eleje, se vége, valószínűleg nem is arról szól, amiről szól, hanem még az is lehet, hogy semmiről. Holmi amerikai vállalatok adóellenőrzése, aztán korrupciós vádak, majd a világbirodalom ökle lesújt, mint valami világháborús bomba. Meg az oroszok meg a gáz, meg a nagy demokratikus Állatfarm meg a…. De mi a lényeg mögötte? Szerényen csak annyi, hogy mi aztán jobbostul-balostul egy végtelenül lecsupaszított agyú társadalmat alkotunk – akár kettétörve, akár darabokra cincálva. Ugyanis ha egy ország, egy nép, egy nemzet, vagy ha tetszik az állampolgárok közössége (gyülekezete) egy ilyen szart sem érő történetre maszturbál, ott már tényleg semmiféle öntudatról vagy büszkeségről nem beszélhetünk.

9IRpTpNJDXdCk9avJLdEifWHejw.jpg

ÉS IGEN!

A minap belengetett internetadó olyasféle végtelen amatőrizmust és arroganciát takar a Kormányzat részéről, hogy az ember belegondol, tényleg ennyire hülyék, és minket is ennyire hülyének gondolnak. Aztán ha elemezgetjük a rendszerelméleteket, és ez alapján behatároljuk a Fidesz eszmei hátterét, akkor rá kell jönnünk, hogy ez az internetadó túlmutat az amatőrizmuson és az arrogancián. Itt színtiszta váteszi szerepről van szó, miszerint a költő alias Fidesz kezébe kaparintja a fáklyát, hogy a sötét középkorban vegetáló népnek forradalmi utat mutasson. Csak aztán ördögi zsákutcába kerülnek, mert nincs az a pénz, amivel hagymázas álmaikat meg lehetne valósítani, miután már leszedték a bankokat, helyesen, leszedték a nagyvállalatokat, félig-meddig helyesen, leszedték az energiaszolgáltatókat, félig-meddig helyesen, majd leszedték a nagybetűs állampolgárokat a brutális áfával, a telefonadóval, a tranzakciós adóval, és most le akarják szedni az internetadóval. Remélem, ennek nem az az oka, hogy a rezsicsökkentés miatt működésképtelen vízműveket és egyéb szolgáltatókat stikában pénzmaggal szórják meg.

Ugyanígy ez a norvég pénzes dolog is bűzlik. Ezt tudja mindenki. Egy percig sem gondolom, hogy ezek a szervezetek nem rendelkeznek kellő ideológiai bázissal finoman fogalmazva, hiszen aki szabadságharcos szervezeteknek gondolja őket a szabadságharcos Fidesz ellenében, az még nem dolgozott a civil szférában. A Nemzeti Civil Alap virágzása idején a legtöbb szervezet vezetőségében, elnöki pozícióiban ejtőernyősök hada gyülekezett, akik a régi rendszerből mentették át magukat, és többségük az elnyert pályázati pénzekből ugyanazt a késő kádári végtelen sületlenséget mantrázták, mintha csak megállt volna az idő, illetve átaludták volna a rendszerváltás időszakát.

Ha pályázati pénzeket osztottak, akkor az érdekelt szervezet vezetője kiment az ülésről öt percre, majd a másik ment ki. Mindenki kiment, majd visszajött öt perc múlva, és lőn csoda, mindenki kapott a léből. Jó tíz éve még a zöld szervezetekre mondták, hogy ők az igazi civilek. Mindegy, akárhogy is, nyugodtan fejtse ki mindenki a nézeteit, sokat nem ártanak és használnak, hogy ilyen hiperrealista mélabúval jellemezzem a helyzetet. Ellenben ugye, ha elszámolnak tíz deka garnélarákot, öt pár cipőfűzőt meg fél kiló fülzsírt, attól még nem omlik össze a magyar szabadságharc vezérkari sátra, ahol az okostojások nyilván ugyanígy elszámolják a garnélarákot, a luxusszállodás éjszakát meg az Audi 8-as téli gumicseréjét.

 

Szólj hozzá

civil internetadó Fidesz Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc Nyugat