2014. sze 02.

Kik a legsuttyóbb magyar politikusok?

írta: hunkaramazov
Kik a legsuttyóbb magyar politikusok?

Falus Ferenc kutyakeléses, klottgatyás-klumpás, mucsai jeges vödrös akciója után érdemes összegezni, hogy ki a legsuttyóbb 5 jobboldali a baloldali emberek szerint, és ki az 5 legsuttyóbb baloldali a jobboldali emberek szerint? Íme a lista!

JOBB

1. Lázár János

A mi Lézer Janink arca egyfajta géntechnikai és high-tech szuperprodukció, hiszen ilyen márványarcot csak maga a jó isten teremthetett, ha egyáltalán létezett. Ha meg nem, akkor olyasfajta tudományos felfedezés eredménye, amely méltó a Nobel-díjra. A droidokat megszégyenítő módon takarítja el az útjából az ellenséget, ha idősebb lenne, akkor nyilván nem a Svájcinégerre bízták volna a Terminátort. A humanizmus mint egyfajta úri huncutság még csak nyomokban sem fedezhető fel személyiségében. A tökéletes katona. Azonban némi szépséghiba, hogy egy Audi 8-asban kicsit könnyebb túlélni, terített dínom-dánom közepette tele szájjal egyszerűbb fröcsögni, és gigantikus mahagóni íróasztal mögül még egyszerűbb víziókat feldobálni az égbe, amelyek ha leesnek, akkor mázsás súlyzókként tapossák halálra az ún. lakosságot. De Lézer Jani mossa kezeit aranytálban, mert éppen állami finanszírozásban egy Loire-menti francia kastélyszálló luxusvendége.

2. Orbán Viktor

A dakotarend nagymestere, aki bármilyen helyzetben képes egy dakotaviccet felböfögni, hogy a túlmozgásos és nemzeti színű szalaggal bepólyált rajongótábora a hanyatló Fábry show-ban érezhesse magát. Ő az, aki a hátraarcot támadásnak, a megbélyegzést antikommunizmusnak, a trükközést reformnak és a demokráciát pártvacsorának véli. Ha kell, kifordítja az agyagköcsögöt is, hogy aztán nemzeti szabadságharccal foltozza be az összetört edényt, és eladja hungarikumként. Úgy gázol át gumicsizmával az embereken, hogy eközben varázsszőnyegen szárnyaló dzsinnek képzeli magát, aki éjjel nappal a csodalámpát dörzsöli. Pedig jobb lenne, ha néha a szeméből dörzsölné a sok csipát. Többet ne is mondjunk vezérünkről, mert enciklopédiákat megtölthetnénk vele.

3. Szijjártó Péter

A senkit nem hagyunk az útszélén megabálványa, hiszen ő az abszolút karrierizmus mintapéldánya. Törtető nyálgép, akinek minden szava nettó üresség. Nyelve úgy mozog a szájában, hogy a kibuggyanó szavak és mondatok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. A szavak, amiket mond, már születésük pillanatában halottak, mert nincs hírértékük. Halva született nagymama, ahogy kedves, őrült tanárom mondaná. Éjszakánként közhelyeken agyal, és próbál mestere dakotamondataiból realista mondatokat gyártani, de csak könyöklésére és jelentéktelenségére emlékezhetünk. Ez persze paradoxon, hiszen a jelentéktelenség épp arról ismerszik meg, hogy senki sem emlékszik rá, őt azonban nem lehet elfelejteni.

4. Rogán Antal

Ő is a simamodorúak családjába tartozik, azon belül is a márványarcúak rendjébe. Ábrázata olybá tűnik, mintha csak egy kellemes sörözésre készülne a romkocsmában, pedig valójában azon filózik jéghideg fejjel, hogy kinek kit mikor osszanak le, és az mekkora lévonzattal jár együtt. Hihetetlen pókerjátékos, akinek a szíve helyett zsetonok pulzálnak, emígyen szólva semmi köze az emberekhez. Megsimizi ugyan Columbo kutyáját a Falk Miksa utcában, ugyanakkor annyi közhellyel hinti meg eközben a levegőt, hogy gázmaszkkal kell közlekednie a műveltebb rétegeknek, az egyszerűbb népesség pedig érzéketlen pillantását vélheti úgy, mintha egy egészséges golyószóró-sorozatot kapott volna a hátába. Haladónak gondolja magát, ami kizárólag újépítésű budai villalakásában nyilvánul meg, a többi babapopsi hintőpor az arcunkba.

5. Semjén Zsolt

A maga módján Balog Zoltánt is übereli, már ami a hagymázas keresztény és nemzeti elvek koptatását illeti. Úgy hajítja fel az égre ezeket a szavakat minden reggel, délben és este, mintha csak a tojást törné meg nap mint nap friss rántottájához. Nemzeti víziókat vesz a szájára, és közben olyan gesztikuláció jelenik meg arcán, mintha ő maga lenne Szent Péter titkára, akinek nem csak joga, de kötelessége is az örömhírt kinyilatkoztatni. Egyébként is a kinyilatkoztatás neki olyan, mint másnak az oxigén. Szája elé kapja a palackot, beszívja a kinyilatkoztatást, és azzal lélegzik a nap 24 órájában. Sziszifuszi munkára, mint a mindennapok megfigyelése, energiájából nem futja, mert nem tudja lecsatolni a lapockájába nőtt szárnyakat, hogy néha megmerítse cipőjét a magyar ugar iszaptemetőjében. Ha nem lenne nyelve, még élvezhetnénk is pantomimjátékát, így azonban még az is, aki hisz a saját népe jövőjében, kezdi elveszteni maradék hitét.

Itt csatlakozhat Facebook oldalunkhoz.

BAL

1. Gyurcsány Ferenc

A klasszikus rendszerváltás utáni embertípus, akire mutogatva azt mondjuk a cseperedő gyermekünknek: csak ilyen ne legyél az isten szerelmére. A tulajdonságok nélküli ember, aki láthatatlan tetteivel és őrült beszédével milliók életébe gázolt bele. Olyan lyukat beszél a hasadba, hogy krónikus gyomorfekéllyel fogsz küzdeni egész életedben. Ő az az ember, aki ott sem volt 2006 október 23-án, de ha ott is volt, csak jót akart. Jogosítvány nélkül vezetett sokáig, és bár most is sofőrködik, még mindig nincs meg az orvosi engedélye. De hogyan is lehetne meg, ha a pszichiátriára táncolni jár, és nem kezelésre. Ha az árt szót nagybetűvel írjuk, aki ő lehet a nagybetűs ÁRT. Más jellemzőjét nem ismerjük, ezért jobb lenne őt elengedni egy trópusi szigetre. De az istenért nem akar elhúzni a vadlibákkal.

2. Vadai Ágnes

Ez a fröcsögő emancipáció az indulatok olyan tárházát hordozza lelkében, hogy egymaga lejátszhatna egy teljes világháborút. Harcolna itt, harcolna ott, ő bírná szuflával. Az örök ellenállás úgy lángolhat odabent, hogy vérében forró vulkáni lávák buzognak. A gyűlölet és szakértelem extrém nászából pattant elő ez a szénaboglyás amazon, akinek azonban a politikán kívül nem tudunk jobb szakmát találni, ezért legjobb ha marad, és tovább mérgezi a bűzös levegőt.

3. Lendvai Ildikó

A híres KISZ-matrac, ahogy anno hívták a hölgyet, még jóval a rendszerváltás előtt, amikor is kellemes cenzorként vájkált művészek életébe, és ha kellett, kilökte őket a sínre, hogy az expressz vonat tapossa halálra. Azóta 25 éven át lyukat beszélt a hasunkba, és mint a boszorkányfélék családjába tartozó satrafa, rendszeresen elmagyarázta, hogy hol kezdődik a sötét erdő, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy amíg ez a vasorrú bába beszélhet, addig sohasem kecmergünk ki a rengetegből. És mivel még mindig beszél, odabenn kuksolunk egy rókalyukban elhagyatva. A botox nagyasszonya jobban tenné, ha magára terítené öregasszonyos énét, így legalább egyszer az életben önmaga lehetne és igazat mondana.

4. Szanyi Tibor

A munkásosztály nem létező barátja, aki fekete bőrkabátjában simán lehetne az aggastyán munkásőrök példaképe. Felkapja a fekáliából az eszmét, olcsó pálinkaszagban ordítozik a sárga húgyszagú lámpák alatt, majd magára pisil kellemesen. Osztályharcot szimatol még egy macskakiállításon is, vérben forgó szemekkel rohangál a söntés és a lerobbant budi között, hogy tele hólyaggal vonyítsa világgá fájdalmát. Petárdákat puffogtat rendszeresen, a Pál utcai fiúk antitézise, kora hajnalban mérget dob a kútba, hogy egész nap mérgezett tünetekkel fetrengjünk a kiszárad patakparton. Egészségére! Bár egy elvonó jobb lenne.

5. Veres János

Kénytelenek vagyunk levitézlett politikusokat is elővenni a bal oldalról, annyira kevesen ücsörögnek manapság az országház padsoraiban. Veres János a TSZ-elnökök túlélő típusa, aki a közelmúlt történelmét testközelbe hozza, és nem engedi, hogy egy percre is elfelejtsük: a sok kis ügyeskedő posztkomcsi csinovnyik még az álmainkba is befészkeli magát. A nyírségi kiskirály, aki félcipőben is gumicsizmaszerű mozgásokkal rója a tájat, hogy megfegyelmezze bólogató jánosait. Hiszen klónozza tudását, János Jánosokat teremt, elég sokat. A teljes amatőrség és szürkeség méltán híres szimbóluma, némi fogyatékosság, hogy pénzügyminiszterként egy vidéki pajta szakértőjeként ügyködött, és mindez 10 millió embernek vágott a húsába. Egyszóval a kaméleonok családjába tartozó egyed, aki sohasem volt ott, ahol pénzt tettek zsebre.

Itt csatlakozhat Facebook oldalunkhoz.

 

 

Szólj hozzá