Hová nyaljunk be bő nyállal?
Az Orbán-Putyin kapcsolat benyalástechnikai aspektusa arra ösztönzött, hogy a benyalás természetéről értekezzek. Bő nyállal, ahogy azt kell.
A benyalás mint többértelmű kifejezés a wikipédiához hasonlóan egyértelműsítő mondatot kíván. Tehát most csak Magyarország benyalási technikáit vesszük górcső alá legyen az Nyugat, és legyen az Kelet. Ugye egyes narratívák szerint Orbán benyalt Putyinnak, mert orosz atomerőművet építünk mondjuk francia helyett. Az persze nem derül ki, hogy ha francia erőművet építenénk, akkor az miért ne lenne benyalás mondjuk a franciák felé. Nem végeztem közvélemény-kutatást e témakörben, de szerintem senki sem akar inkább benyalni a franciáknak, mint az oroszoknak. Valószínűleg egyiknek sem akar senki sem benyalni Magyarországon. Vagyis felmerül a kérdés, hogy mit jelent a benyalás kifejezés politikai-gazdasági vonatkozásban?
Lehetséges-e, hogy Magyarország független országként funkcionál a nagyvilágban, és nem nyal be senkinek? Nyilvánvalóan nem, hiszen minden szinten függünk mindenkitől, ami többek között a rendszerváltó elit tehetségtelenségén és gerinctelenségén is múlt. Tehát ezek szerint egyes kritikusok a benyalások természetében afféle antidemokratikus elveket vallanak, vagyis Nyugatnak benyalni fenséges, az oroszoknak benyalni pokoli. Az elválasztó vonal a demokratikus értékrendek nevezetű soktényezős, hagymázas, bizonyos tekintetben értelmezhetetlen halmazati anyag. De ez külön mise tárgya. Vagyis, ha a demokratikus Nyugatnak nyalunk be, akkor minden rendben, mert bár a benyalás abszolút nem demokratikus, de legalább demokratikus országnak nyaltunk be. Csakhogy a demokratikusan erőltetett nyomásgyakorlás és benyalás számomra ugyanúgy hányingerkeltő, mint az orosz benyalás. Vagy ha így minden rendben van, akkor magának a demokratikus kifejezésnek az értelme veszik el, hiszen a demokratikus éppen azt jelenti, hogy nem kell benyalni.
Tehát ha az amerikaiak lehallgatnak mindenkit, minden hálószobába belehallóznak kurva nagy demokratikusan, lebombázzák a fél világot, koncepciós pereket kreálnak, európai médiumokat pénzelnek cserébe a saját ideológiáik puffogtatása érdekében, akkor a benyalás az amerikaiaknak teljesen elfogadott, demokratikus, még ha ez esetben egy nagyhatalom az általa fenntartott akolba is akar terelni egy báránykát úgy, hogy annak joga van kussolni. Ha ellenben az oroszok építenek a nyugatinál (lásd osztrák bankok nevetséges hazai működése) olcsóbb hitelért atomerőművet, az antidemokratikus benyalás, és üldözendő. (Egyébként az amerikaiak szarnak rá, hogy mi megdöglünk-e az energiaínség és az árak miatt, a lényeg, hogy az ő geopolitikai és gazdasági érdekeik érvényesüljenek. Hogy aztán fű nem terem az érdekszférában, kit érdekel, üzemi veszteség.)
Ha a demokratikus és őrülten antinacionalista franciák vagy amerikaiak építik meg az erőművet, akkor nincs szó benyalásról, hiszen csak az oroszok vonatkozásában létezik ez a fogalom, a nyugati benyalásnál csak arról beszélhetünk, hogy az Európai Unióban fröcsögő, százéves pulóverekben feszítő hiperdemokratikus holland, német és svéd felhőszaggató példaképeket követjük-e mindhalálig csukott szemmel, vagy sem. (A francia demokratizmust egyébként is méltón képviselik a hazánkban is garázdálkodó közműszolgálatóik.) Valaki komolyan elhiszi, hogy az üzleti életben még a sátánnal is üzletelő (szó szerint, hiszen milyen fegyverekkel írtanak embereket a muszlim fanatikusok fél Ázsiában?) francia, amerikai, német satöbbi országok demokratikus elvek alapján építenek erőművet, és a szegény magyaroknak majd olcsóbban kínálják az atomot, és egyáltalán jobbat és biztonságosabbat tudnak építeni? Vagy akkor mondja meg valaki: hogyan kell értelmezni a benyalás demokratikus aspektusait?
Eme eszmefuttatás persze nem cáfolja, hogy a megkötött Orbán-Putyin egyezmény vérgáz, hiszen mondjuk egy két éves társadalmi vita keretében le lehetett volna zongorázni a megújuló energiahordozók és az atom pro és kontra érveit. Másrészt nehogy már azt gondolja valaki, hogy Ukrajna szűzleány Oroszországhoz képest. Mindketten ugyanazon a zord kelet-európai síkságon nevelkedtek. Mindenesetre, ha egyszer megbukik az Orbán-kormány, akkor nagyon nem szeretnék azokra szavazni, akik külső segítséggel érték el ezt, mert akkor az egész szart sem ér, és már megint ránk erőszakolnak valami kollaboráns csúszómászó bandát. A szabadság, szabadságharc és szervilizmus meghatározásai keverednek itt. A szabadságharc bunkóságba fordult, a baloldali szabadságvágy meg szervilizmusba. Aztán vannak még új erők is, akiknek a társadalmi beágyazottságát egyelőre nehéz meghatározni. Csak ne legyen 22-es csapdája, mert az rémálom. Én szabadságharc nélkül szeretnék szabad lenni, amit majd magam választok magamnak a saját demokratikus értékítéletem alapján.
