IGEN!!!

Mert a 21. század esztétikai értékrendjének nem felel meg, hiszen olyan 19-20. századi historikus, akadémista szimbólumrendszerrel dolgozik, amely nem fennköltséget eredményez, hanem inkább trivialitást kölcsönöz az álegyetemes gondolatvilágának. De nem csak az esztétikai minőség hagy kívánnivalót maga után, hanem a közmegegyezés teljes hiánya is meghatározza a mű társadalmi beágyazottságát, illetve nem beágyazottságát, ekképpen nem csak a baloldal számára elfogadhatatlan, hanem a jobboldal is kerüli a stigmát, miszerint eme alkotással összefüggésbe hozzák. Vagyis a semmi közepén lézeng ez a nem is tudjuk micsoda alkotás, amelynek sem fizikai, sem szimbolikus értelemben nem sok jövőt jósolunk. Valószínűleg egy szoborkertben kap végső nyughelyet valami isten háta mögötti helyszínen.

Másrészt 1944-ben olyan sokféle, ám egymással mégis összefüggő események történtek, amelyek megkívánták volna, hogy mind politikailag, mind tudományosan egy koherens és szimbolikus értelemben közmegegyezésen alapuló értelmezést kapjanak. Majd a virtuális közmegegyezés talaján kellett volna meghatározni, hogy minek állítsunk emléket. Roppant módon leegyszerűsítve 1944 a holokauszt és a német megszállás éve. Azonban egyértelműen a holokauszt során halt meg csaknem 550 ezer magyar zsidó, míg a német megszállás egy összetett folyamat következménye, ugyanakkor önmagában nem követelt emberéletet akkora volumenben, mint a holokauszt. Miközben a 2 fő esemény szoros viszonyban áll egymással, a szakemberek véleménye már megoszlik a kölcsönhatás erejéről, ezért egyértelműen a holokauszt emlékére kellett volna fókuszálni az emlékmű-állítás során. Már ha persze az érdekeltek, a leszármazottak és a zsidó szervezetek ezt igénylik. Mert van egy gyanúm, hogy emlékművet ilyen formában nem igényeltek volna.

NEM!!!!

Mert végre a nonfiguratív alkotások mellett üdítő kivételként hat, amelynek gondolatisága markánsan megjelenik a kompozícióban. Emlékezzünk csak a Vaskefének csúfolt 56-os emlékműre, aminél egy óvodás kiscsoport is jobb produkcióval rukkolt volna elő! Az érzelmi közönyt és nihilt palástolták a karótengerrel, amely a legújabbkori művészetünk szégyenfoltja. Amúgy is divat 20. századi elavult happeningekkel előrukkolni, amelyek csupán köldöknézegetésekre valók, és a nagyérdemű közönségnek semmi közük hozzá. Szánalmas alternatív kísérletek, miközben ezek az alternatív kísérletek már jó 50 éve agyhalott produkciók csupán, és csak arra ösztönzik a szemlélőt, hogy egy egészségeset ásítson, netán radikálisabb vélemény gyanánt gyomrot ürítsen. Ellenben Párkányi Raab Péter kompozíciója olyan társadalmilag elfogadott szimbólumokkal dolgozik, amely a nemzeti közösséget is közös gondolkodásra készteti, illetve megteremti azt a minimális közmegegyezést, ami nélkül nem lehet tovább lépni. Az országalma központi funkciója a többi kompozíciós elemet olyasféle kontraszt szerepbe helyezi, amely egyszerre fennkölt és groteszk, ekképpen több értelmezési lehetőséget is kínál a szemlélőnek és a szakembernek egyaránt. Csak így tovább, Péter!

Ami pedig a politikai hisztériát illeti, a szobrász maga is különbséget tesz a német megszállás és a holokauszt között, és e művével egyértelműen az előbbi eseményt ábrázolja, még ha a kettő között olyasféle nyilvánvaló összefüggések is vannak, amelyek elemzése eltérő eszmerendszerrel felvértezett szakértők számára eltérő konklúziókat eredményeznek. De ezzel semmi baj nincs. Most az Orbánék vannak hatalmon, és az ő ideológiájukat ez az alkotás fejezi ki. Ha jönnek a balliberálisok, akkor majd az ők ízlésviláguk érvényesül.