IGEN!

Volna itt egy klassz kis groteszk utópia. Már ha ünnep van. Ebben a minden szinten szétszakadt országban igazán eredeti ötletnek tűnik, szinte árokbetemető gigaakciónak, ha a sok kommunistázót és fasisztázót egy platformra helyeznénk. Hiszen a baloldaliak fasisztáznak, a jobboldaliak kommunistáznak. Szerény javaslatom szerint a jobboldaliaknak is a kommunistázás helyett fasisztázniuk kellene, vagy cizelláltabban baloldali fasisztázniuk, így mindenki egy platformra kerülne, és elindulhatna a nagy nemzeti empátia rendszere, avagy mindenki teljes mértékben átérezhetné, ha valakit lefasisztáznak. Azért nem azt javaslom, hogy mindenkit kommunistázzanak, mert a fasizmus tudatalattiba való beágyazódása társadalmi szinten az elmúlt évtizedekben mégiscsak erősebbnek bizonyult, mint az egy-két évtizedes kommunistázás.

Tehát miután mindenki fasiszta lenne – a 10 millió fasiszta országáról nem beszélek, mert ez politikailag már terhelt kifejezés –, akkor ez a sok fasiszta összegyűlhetne, és el kezdhetne beszélgetni: te is fasiszta, én is fasiszta, hát mit gondolsz te erről?, hogy van a feleséged?, szép a séród!, olvastad Z.M. kirohanását?, mit akarunk mi a gáztározókkal?, építsünk-e felhőkarcolókat a Hortobágyra?, tervezzünk-e nemzeti stadiont a Holdra satöbbi satöbbi. Akár még kényesebb kérdések is előkerülhetnének, hiszen egyforma lenne mindenki. Például némi tömény, sör és bor után oda lehetne kacsintani a másikra, hogy mit gondolsz te, kedves fasiszta barátom, a történelemről. Erre a másik újdonsült fasiszta barátilag elmosolyodna, belehúzna a viceházmesterébe, és nagy levegőt véve belefogna a mondandójába.

NEM!

Utópiákból van itt elég a délibábos Hortobágyon, nem kell újabb. A kommunistázás és fasisztázás egy platformra hozása azért kontraproduktív, mivel bár a francia és lengyel történészek által összeállított Fekete Könyv szerint mintegy 100 millió áldozata volt a kommunizmus másfél százéves történetének, de más volt a kiindulópont. Ráadásul nálunk a fasizmus áldozatai nagyságrendekkel nagyobb arányban szenvedtek emberéletben és anyagiakban. Leegyszerűsítve: a kommunizmus alapvetően egy egyenlősdi utópia volt, amely rémálomba fordult. De a végső célja a társadalmi egyenlőtlenségek eltörlése volt, míg a fasizmus már eleve kontraszelektív megoldásokat javasolt Olaszországban, később a nácizmus nevében Németországban, és persze nálunk is a nyilasok képében. A fasizmus ugyebár a szelekción alapszik, amely a társadalom bizonyos rétegeit előnyben részesítette másokkal szemben a saját jól felfogott érdekében kontraszelektív ideológiák mentén. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában a kommunizmus elismert politikai irányzat, bár nyilván az is erősen bejátszik, hogy arrafelé nem söpörtek padlást, és Sztálin hívei sem rombolták tövig a társadalom évszázados szövetét. Mindenesetre gondolkodjunk más utópiákban, ha már a valóság úgyis lehetetlen. Bár így József Attila nevezetes "fasiszta kommunizmus" kifejezése is kárba veszik.

És végül egy jó kis zene: